#Bátor Tábor





Lánya súlyos betegségéről beszélt Kováts Adél a Bátor Tábort népszerűsítő riportban

Az RTL Klub riportjából kiderült, Kováts Adél lányának, Rozinak élete egyik legnagyobb élménye volt a Bátor Tábor. A lány már saját könyvében emlékszik vissza a táborban töltött időre. A kórház csecsemőkora óta végigkísérte az életét, sokszor kellett befeküdnie, életmentő műtéteket hajtottak rajta végre, később kontrollvizsgálatokra járt.

hvg.hu

„Végre elmondhattam azt, amiről nem tudtam, hogy mondjam el”

A Bátor Tábor legújabb projektjében, a Suliprogramban az önkéntesek a súlyos vagy krónikus betegségben érintett gyerekek iskolai visszailleszkedését segítik. Az osztályoknak tartott iskolai foglalkozások nemcsak eloszlatják a betegségekkel kapcsolatos főbb tévhiteket, a közösséget is igyekeznek szorosabbá, nyíltabbá és támogatóbbá tenni. Vargyas-Tóth Julianna szakmai vezetővel és Somogyi Hanna önkénteskoordinátorral beszélgettünk.

Cz.F.


Bajba kerülhetnek a segíteni próbálók: jön a civilcsőd?

A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Bátor Tábor tavaszi és nyári turnusai, a súlyos betegséggel küzdő gyerekek és családjaik kezét azonban nem akarják elengedni a munkatársak. Rövid időn belül digitális tábort fejlesztettek, amelyben komoly lehetőséget látnak a jövőre nézve is, azonban úgy számolnak, a költségvetésük idén felére eshet vissza. De nem csak ők vannak gondban, egy felmérés szerint a nonprofitok kétharmada rövid időn belül nem fog tudni fizetést adni a munkavállalói jelentős részének.

hvg.hu




A jövőt, amit elképzeltünk magunknak, el kellett gyászolni

Minden szülő rémálma, hogy egyszer azzal kell szembesülnie, hogy gyereke súlyos betegséggel küzd. A riasztó diagnózis nemcsak hogy átformálja egy család hétköznapjait, hanem komoly lelki kihívások elé is állítja őket. A Bátor Tábor családi táborában a gyerekek újra gyerekek lehetnek, a felnőttek pedig egy lélegzetvételnyi ideig kikapcsolódhatnak, és új utakat nyithatnak egymás felé.

Czeglédi Fanni




Mi van egy daganatos gyerek álomlistáján?

Dóri, aki a betegsége miatt még soha nem volt szülinapi bulin, iskolai farsangon vagy játszóházban, összerakott magának pár "álomlistát" - ez, meg a családja tartja benne a lelket. Régi vágya, hogy gyermekonkológus legyen, még várat magára.

Windisch Judit

“7 éves volt, nem tudta, mi ez, csak hogy valami baja van, kórházba kell járni"

Évente 300-350 gyereknél diagnosztizálnak rákos megbetegedést, és bár a betegség arányaiban jobban gyógyítható, mint a felnőtteknél, minden negyedik-ötödik beteg gyerek belehal. Ott is súlyos kérdések maradnak, ahol a gyerek már meggyógyult. Találkoztunk a most 10 éves Leventével, aki elmesélte, hogyan élte meg a kezelést, de beszéltünk szakemberrel is, aki arról mesél, mitől fél egy gyerek, mikor a halálról kérdez.

Windisch Judit


Ahol szupererőt kapnak a gyerekek

A beteg gyerekek végre gyerekek lehetnek – erről szól a 15 éves Bátor Tábor, amely idén közel ezer táborozót fogad Hatvanban. Itt senkit nem gúnyolnak amiatt, mert más, és sokan olyan önbizalomfröccsel távoznak, ami a hétköznapokban is végigkíséri őket.

hvg.hu

A tábor, ahol szupererőt kapnak a gyerekek

A beteg gyerekek végre gyerekek lehetnek – erről szól a 15 éves Bátor Tábor, amely idén közel ezer táborozót fogad Hatvanban. Itt senkit nem gúnyolnak amiatt, mert más, és sokan olyan önbizalomfröccsel távoznak, ami a hétköznapokban is végigkíséri őket.

Windisch Judit